2009. március 15., vasárnap

A hát nélküli lány.

A hát nélküli lány

 

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy lány, akinek nem volt háta, csak eleje. Ő volt a hát nélküli lány. Mióta az eszét tudta, így tengette napjait, és bizony mióta a kamaszkorból a serdülésbe lépett, eléggé bosszantotta ez az állapota. Miután elég idős lett, úgy döntött, elindul a nagyvilágba, és addig nem pihen, míg a hátát meg nem találja. Így is tett. Ment, mendegélt a lány, míg el nem ért egy szép zöld, tavaszi tisztásra. Ott leült egy fatönkre, és szabadon engedte fantáziáját, a melengető napsütésben. A virágok frissen, édesen illatoztak, amikor megjelent egy kecskebéka a lány előtt. Megkérdezte őt, mi járatban erre. A lány elmesélte történetét, mire a béka igen megkönnyebbült, hiszen tudta, hogyan segítsen a lánynak. El is mesélte rögvest, mi is a teendője. 

- A hátad te lány, még születésedkor rabolta el egy gonosz boszorkány. A vén banya egy várban lakik, egy sűrű erdőben. A hátadat a várbörtön legeslegutolsó, a föld alatti legeslegmélyebb börtöncellában őrzi, ahol egy tüzet okádó sárkány vigyáz rá. Innen tudod visszaszerezni a hátad. Na de még annyit segítek neked, hogy útba igazítalak, merre is találod a gonosz szipirtyó várát. Látod ott azt a nagy, lapos, fehér követ, az erdő szélén? Ha ezt felemeled, és háromszor összeütöd a piros cipellőd a sarkadon, egy titkos alagút tárul a szemed elé. Ennek a másik vége éppen a boszorkány várába vezet. 

A lány hálálkodva köszönte a béka segítségét, és azon nyomban neki is indult nehéz útjának. Úgy tett, ahogy a kis zöld pajtása utasította, háromszor összeütötte csillogó, piros lakk cipőjét, és ahol addig föld volt, most kis lépcsőfokok mélyültek a földbe, ami egy sötét alagútba vezetet. Ahogy a lány feje eltűnt a lyukban, a kő bezárult és síri sötétség borult a lány szemére. Így tapogatózva, botladozva haladt tovább útján, de nem ijedt meg, nem bizonytalanodott el, hiszen lelki szemei előtt látta, hogy már, mint hátas lány fog egyszer hazatérni. Ez a vágya pedig oly erős volt, hogy semmi sem tántoríthatta el  célja elérésétől. Ruhája összekoszolódott, a botorkálástól megsebződött lába, de végül mégis elérte az alagút végét. Ahogy felsétált a másik oldalon, és kilépett a szürkületbe, a boszorkány várában találta magát. Abban a minutumban pedig maga a vénasszony is ott termett előtte, és bibircsókos orrát rezegtetve, szörnyű dühösen kérdezte a hirtelenjében megszeppent lányt, mégis mi a manót keres az ő várában, ahová ember fia még nem tette be a lábát. Míg a néne kidühöngte magát, a lány visszanyerte lélekjelenlétét, és öntudatosan, és határozottan kijelentette, hogy ő bizony a hátáért jött és addig innen el nem megy, míg vissza nem kapja. A boszorkány erre nagy hahotába fogott, amit a lány értetlenül nézett. Mire a banya szóhoz tudott jutni, így válaszolt:

- Hát menj csak te buta, ha nem kedves az életed. Nem is állok utadba, majd a sárkány, aki a pokol legmélyebb bugyraiban őrzi a hátadat, megteszi helyettem.

A lány azonban egyszer sem ijedt meg az öregasszony szavától, fogta magát és egyenesen a lefele vezető ajtóhoz lépett. Ezzel a lendülettel el is indult a hosszú, több száz fokos csigalépcsőn. Pókháló és omladozó falak övezték útján, míg végül el nem érte a legmélyebb mélységeket. Itt elindult egy folyosón, melynek legvégén egy vasajtó látszott, ahonnan vörösen villódzó fény szűrődött ki. A lány sietős léptekkel az ajtónál termett, és megpróbálta lenyomni a kilincset. Na de az ajtó melyet emberemlékezet óta ki senki nem nyitott, berozsdásodott, és alig-alig nyikordult a lány próbálkozására. Na de keményebb fából faragták a hátnélküli lányt annál, minthogy ily könnyedén feladja, és addig-addig húzta-vonta, nyomta és tolta az ajtót, míg végül a kilincs engedett. És ekkor nagy nyikorgások, zörgések és hörgések kíséretében feltárult a titkok zuga. A lány szinte még fel sem ocsúdott öröméből, hogy sikerült ezt a nehézséget is átlépnie, szembetalálta magát az óriási, méregzöld, tüzet okádó sárkánnyal. A sárkány felbőszülten nézett rá, és miközben malomkő nagyságú orrlukából kénkövet prüszkölt, kérdezte a bátor fehérnépet:

- Hát te mit keresel itt, hol ember lánya még sosem járt?

- Én bizony a hátamért jöttem, mit a gonosz, vén banya születésemkor elrabolt tőlem. 

A rusnya sárkány így felet:

- Itt őrzöm én, lásd, ebben a zsákban a hátadat, itt mellettem. Kényelmes párna a fejemnek, így nem szívesen válok meg tőle. Mert tudod a hátad bár nem volt veled, egyszerre nőtt, ahogy te is az évek során, bizony igen kellemes alkalmatosság nekem, már a szívemhez is nőtt. Ingyen pedig nem adom neked. Hogy visszakaphasd, válaszolnod kell egy kérdésre. De jól vigyázz! Ha rossz választ adsz, halálnak halállával lakolsz!

- Mond azt a kérdést zöld lávaköpő, ha addig élek is, kitalálom, mit kell - felelte ő bátran.

- Hát legyen - felelte a sárkány, és szíve kissé összeszorult titkon, mivel megtetszett neki a lány, kinek szíve helyén volt. Sajnálta, hogy tán porig kell majd perzselnie.

Halld hát a kérdést: Felelj, mennyire szereted te a hátadat?

A lány, aki Mátyás király meséin nevelkedett, igen megörült, hiszen már tudta is, mi a helyes felelet.

- Úgy szeretem én a hátamat - bár még soha sem láttam - mint az emberek a sót. 

A sárkány a válasz hallatára elkezdett felfúvódni, a lány már attól félt, mindjárt ki is pukkad, hogy elkezdett hátrálni az ajtó felé. Ebben a pillanatban az eldurranni készülő sárkány iszonyatos sebességgel elkezdett pörögni maga körött, míg vihar tölcsérré nem változott, és már méregzöldje sem látszott. És akkor az orkán szél lassan lecsendesedett, míg tavaszi szellővé nem lágyult, és az előbbi tölcsér helyén ott állt egy snájdig, igen tetszetős képű királyfiú. 

Csengő, bongó hangon így szólt:

- Köszönöm, hogy feloldottál az átok alól bátor szívű. Íme, itt a hátad, engedd, hogy helyére pásszintsam.  A királylegény a helyére illesztette hát a lány hátát, és ahogy kezével végig simította széleinél, mintha az életkenőcsét kente volna rajta, a hiányzó testrész éppen a helyére illeszkedett. Néhány tulipán és drágakő hullott alá a fiú érintésétől, miközben a lány mosolyogva fordult hozzá. Őszinte hálával nézett a szemébe, aki többet nem is tudott máshova figyelni.

- Szép hátas lány, megmentettük egymást. Kérlek légy a párom egy életen át, mert nálad szebbet, jobbat, számomra megfelelőbbet kerek e világon én már nem találok.

A lány most először érezte, hogy szerény szíve hevesen dobogni kezd a fiú szavaira. De nem sokat hezitált, hiszen már abban a pillanatban, mikor a tavaszi levegő megérintette bőrét, és meglátta a fiút, tudta, hogy szívét elrabolta egy felsőbb hatalom. Így aztán egymást szeretve, kézen fogva mentek fel a boszorkány palotájába. Ott a királyfi megkötözte a banyát, átadta a rendhatóságnak, akik a következő büntetést szabták ki rá. A gonosz asszonynak, egy életen át az általános iskolai menzán kell ezentúl dolgoznia, eltűrnie a rosszaságokat, az izzasztó meleget a konyhán és mindent, amit még csak ide képzelhettek.

A királyfi és a bátor szívű, szaharai domb szépségű hátas lány, hetedhét országra szóló lakodalmat tartott. Boldogan táncoltak és ünnepeltek hét nappalon és hét éjjelen át, még cipőjüket is ledobták a nagy ünnepelés közben. Egy évre rá, megszületett ez első hercegfi, akivel aztán boldogan élek, míg egy újabb évre rá, megszületett a kislányuk is. Így már négyen éltek boldogan, kacsalábon forgó palotájukban, esténként pedig a hát nélküli lány és a méregzöld sárkánnyá változtatott királyfi történetét mesélték pici porontyaiknak. 



Dedikálva: Bodza babának, 2009. 03.15.

Ezúton is....

Ezúton is szeretnék nagyon boldog és egészséges életet kívánni Busák Hédinek, aki 2009. február 17-én született. Íme egy majdnem egy hónap kép a kisasszonyról: 

29 éves lettem én, ajándék e költemény. Csecse-becse.

Ezzel a kis József Attila után érzettel kívánok magamnak nagyon boldog születésnapot. Fontos dátum ez több szempontból is. Leginkább mindenképpen azért, mert ez az utolsó XX-es évem. És itt nem a szexuális szokásaimra gondolok, és nem is a méreteimre, hanem arra, hogy egy év múlva már a harmadik X taposásába kezdek bele, amire most valóban úgy gondolok, hogy eltaposni való, hiszen az a gondolat, hogy elmúlnak a hamvas húszasok, elég ijesztő. Igazándiból tiszta hülyeség, ezen cidrizni, hiszen sem nem érzem magam öregnek, de még csak nem is nézek ki annyinak, amennyi szám szerint vagyok és mégis. Annak ellenére, hogy a munkahelyemen még mindig előfordul, hogy a tanulókkal együtt engem is diáknak néznek, néha féltékenyen tekintek a csoporttagokra, akik frissen, baba popsi bőrrel zsizsegnek az órákon. Másik személyes sérelmem, hogy már nem én vagyok a legfiatalabb a kollégáim között, hanem az utánam felvett kolléga úr, aki 1 egész évvel fiatalabb nálam. Amikor kicsi voltam, az volt a meggyőződésem, hogy a halálozás a születésnek megfelelően történik, vagyis, aki korábban született, az korábban is fog meghalni. Ezen nagy vitáink voltak, akkori kert szomszédommal, aki nálam két nappal korábban született, és érthetően bosszantotta, amikor ezt a nézetemet kifejtettem neki, megjósolván, hogy nálam tutira két nappal előbb fog távozni. Miért is félünk ennyire az öregedéstől? Mi a gond a szarkalábakkal? Múltkorában teljesen meglepett az edzőm azon kijelentése (24 éves, ereje teljében lévő, sportoló), hogy teljesen maga alá zuhant, amikor észrevette, hogy romlik a látása, mivel eddig  a teste tökéletesen működött... Miért sugározza a média, a közvélemény, a kultúra egy része azt, hogy csak fiatalon, rugalmas bőrrel lehetünk sikeresek? Az egész csak a fogyasztói kultúra terméke? Hiszen a félelem rengetege sok pénzt termel. Bármit megveszünk, bármit megteszünk csak, hogy megőrizzük fiatalos külső burkunkat? Ti meddig mentek el, hogy a látszat fenn maradjon? És mi a helyzet a belsőségekkel? Mit teszünk azért, hogy a lelkünk is friss és energikus maradjon? Én személy szerint hiszek az egész életen á tartó tanulásban, abban, hogy a munkát sosem szabad abbahagyni, ha nem akarunk elbutulni. De miért csak a fiatalság érték? Mi a helyzet a korral járó bölcsességgel, tapasztatsággal, fejlettebb megküzdőképességgel? Mi a helyzet a fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk? Boldogan abban a pillanatban, amiben élünk. 

2009. március 3., kedd

Van képem kérni...

Mivel jövő héten lesz a születésnapom, úgy gondoltam írok egy listát, minek is örülnék. Amúgy is szeretek listát írni, meg időbeosztást, terveket, aztán más kérdés, hogy mennyire valósulnak meg. No de, lényeg a lényeg, hogy miközben egyre bővítettem ezt a listát, rájöttem, mennyivel egyszerűbb itt, nyilvánosan megjeleníteni, mint minden drága szerettemnek, aki meg akar lepni - itt kell megjegyeznem, hogy imádom a meglepetéseket, szemben KedvesM-el - egyenként sorolni. Az után az is eszembe jutott, hogy kicsit olyan ez, mint a nászajándéklista, habár ilyenünk nem lesz, most mégis úgy éreztem, megosztom veletek, minek is örülnék. És mielőtt a listát elétek tárom, egy rövid kitérőt teszek még a tegezés területére, mert ma elgondolkodtató megjegyzéseket hallottam ez ügyben. Felvettem egy órát, ami a hátrányos helyzetű csoportokat vizsgálja szociológiai szemszögből. Kicsit távolról jön a példa, nem is untatok senkit ezzel, viszont érdekes dolgokra hívta fel az előadó a figyelmünket. Disszidálása után 9 évvel hazatért Magyarországra. Bármikor ismeretlen emberekkel került kapcsolatba, mint az eladó a boltban, vagy a vasút állomáson a pénztáros kisasszony, magázta őket. Ezzel szemben azt tapasztalta, hogy ezek az emberek rendre visszategezték. Eleinte önnön hiúságát legyezgette a helyzet, gondolván igazán fiatalos a külseje. Egy idő után viszont rájött, hogy nem az outfittje (láthatóan ez a szó az új kedvenc kifejezésem), ami oly megnyerő, hanem elmosódnak bizonyos határok. E szerint A szociológiában megkülönböztetjük a közösséget (Gemeinschaft) és a társadalmat  Ggeselschaft):  az előbbi azt a teret jelzi, ahol otthon vagyunk, ahol melegséget kapunk, tehát szeretteink, barátaink környezete,utóbbi viszont a hivatalos szerepek közege, ami érthetően hidegebb. Emlegetett tanár úr mindebből tehát azt a következtetést vonta le, hogy a két terület túlságosan is kezd egybemosódni, a részek egymásba folynak, ez pedig nem biztos, hogy szerencsés. Hasonló tapasztalata volt anyukámnak, amikor bejött az az új módi, hogy bementünk egy boltba, és a fiatal kiscsajok minden további nélkül letegezték. Pedig nem véletlen, hogy a magázás intézménye kialakult. Egyrészről ad bizonyos távolságtartást, másképp lehet megszólítani valakit ebben a módban. Sokkal kevésbé lehet gorombának lenni. És erről jut eszembe, hogy D. Tóth Kriszta is erről írt, a kb. két héttel ezelőtt megjelent Nők Lapja, Lolával az élet című sorozatában. Megemlítette, hogy van olyan kedves munkatársa, akivel hosszú évek óta együtt dolgozik, ennek ellenére nem tegezik egymást, mégis remekül tudnak akár órákat is társalogni. Én is egyetértek ezzel. A főfőnökömmel sohasem tegeztük egymást,és azt hiszem ez jobb is így, ezzel mindig marad közöttünk pár lépés távolság, ami nála még így sem olyan sok :))))

Ezután a kis "tudományos" előadás után jöjjön a várva-várt lista.

 

- parfüm pl. Poem, Oui, 4711, Pleasure

- virágok merített papíros képe, sokféle, ugyanolyan képkeretben. Ők a falunkat fogják díszíteni-

- táska, táska, táska, és öv

- van egy szuper képkeretünk, abba szeretnék tükröt, lassan megőrülök, hogy még mindig nincs egészalakos tükrünk, pedig tuti, hogy egész nap el tudnám billegetni magam előtte, ha lenne  :)

- szeretnék egy képkeretet a pipacsos képhez, amit anyu egyik barátnője festett nekünk. Igazándiból az a tervem, hogy ezt a képet és a képkeretes tükröt egymással szemben fogjuk majd feltenni a falra, és így izgalmas játékkal bővül kis lakásunk. Valamint a fény is, lehet megsokszorozódik ezáltal.

- végül pedig megszállt az ihlet, és így rájöttem, hogy szeretnék egy Me-s láncot, mint Carrienek volt a SATC-ba. És most jön a legjobb, rátaláltam a következő web oldalra: http://carrienyaklanc.fanklub.hu/index.html

  

2009. március 1., vasárnap

Macska anekdóta


Már igen rég írtam Don Gatto, ő főméltóságáról, pedig a macska is, mint a gyerek, igen hálás téma. Társaságban, nem ritkán azon veszem észre magunkat, hogy, ha éppen nincsen semmi mondanivalónk, vagy éppen kifogytunk a témából, rendre előjönnek a macskás storyk, hogy is volt, amikor eltűnt négy egész hónapra, vagy amikor ejtőernyő nélkül próbált meg repülni és kiugrott az elsőről, vagy épp amikor apukával a tetőről szedtük le.

 Minden kedves érdeklődőt megnyugtatok, ő cicasága jól van, él és virul. Ma ugyan egy kicsit morcos ránk, de ezt még túléljük. A reggel azzal indult, hogy én még bóbiskoltam, amikor KedvesM, már igencsak energikus hangulatban lett lévén kipattant az ágyból, miután rajtam is keresztülhempergőzött, meggyőződvén róla, hogy biztosan alszom e, vagy netán csak játszom az eszem. Ezt követően igen figyelmes módon rám is csukta kívülről az ajtót, majd kis idő múlva igen különös hangokra figyeltem fel. Először is a: „Gatto, naa, neszaladj el” típusú mondatokat hallottam, majd igen keserves, elnyújtottan hüppögő, már már nyúzásnak is beillő torok hangok következtek úrficskától (vagyis a Dontól). Ez már gyanús volt. Miután a hangoknak is köszönhetően egészen tudat közeli állapotba kerültem, kisétáltam a nagyszobába, ahol KedvesM vigyorgott, nem éppen minden kajánság nélkül. Be is jelentette, hogy készüljek, térjek magamhoz, azután levágjuk a cica többi körmét is. Mondanom sem kell a cicának saját körömvágó ollója van. Igencsak profi körömvágója.

Azt kérdezitek, hogy tett szert ilyen menő szaru nyiszatolóra? Hát az ugye úgy történt... Apuka (gyengébbek kedvéért Jidishe Pape) kapott egyszer egy nagyon profi lábköröm vágó ollót (tőlünk). Mi pedig botor módon úgy gondoltuk, hogy ha apuka kemény lába körmét viszi, akkor a macskán is tutira funkcionál az eszköz. Ezzel nem is tévedtünk, fikarcnyit sem, viszont, apuka igen-igen megsértődött. Mondhatnám, hogy apuka fikarcnyit piperkőc, vagy, hogy egy pillangó szárnycsapásnyit kényeskedő, akár azt is, hogy egy hóvirág levélkényit finnyáskodó, de egyik sem lenne igaz. Annál inkább háklis arra, hogy a körmét elfertőzheti valami macskaadalék, ami ugye a le nem tisztított pengéről átkerül esetleg az ő bőrére. Hákli ide vagy oda, sajnos igazat kell adnom neki. Így történt tehát, hogy a macska hozzá jutott a vágószerszámhoz, apuka pedig kapott tőlünk egy újat.

Visszatérve a reggeli eseményekhez tehát, röpke pár óra alatt magamhoz is tértem, mikor is konstatáltam, hogy KedvesM feltűnő kedvességgel eteti macsekot egy macska kolbásszal, ami olyan csemege számára, mint Skinnetik barátnőm Boszi kutyájának a Friskies cica jutalom falatok. A drága tehát etet, Me pedig kapcsol, hogy akkor akció van, menni kell, gyereket fogni. Így hát kezem közé is kaptam szegény kis vörös tigrisünk nyaki szőrzet-bőrözetét, valamint két lábát is satuba, pontosabban marokba rögzítettem, a drága pedig elvégezte a műtétet. Nem véletlenül használom a túlzó kifejezést. Mert lássuk be őszintén, fáj e nekünk a körömvágás? Nem. Nekem külön élvezet is, pontosabban stressz oldó hatást vélek benne felfedezni. Erre elég, ha csak azt az egy példát említem, amikor Amerikában jártam egy hónapra, KedvesM pedig itthon maradt. Amikor úgy éreztem már, hogy mindenki és minden az agyamra megy, begubbasztottam az ágyamra, fülembe penderítettem a Rómeó & Julia musicalt, és vadul megwelneszeltem az összes rajtam található körmöt. Abban tehát megegyezhetünk, hogy az elhalt szaru környékén vagy benne még véletlenül sem találhatóak idegvégződések, érző receptorok, hát még fájdalom központok. Ennek ellenére, a maska olyan éktelen vonításban adta elő magát, mintha legalábbis egyenként tépkednénk ki a szőrszálait, különösen kéjes örömmel a képünkön. Nyilvánvalóan a mélyről feltörő, szívet tépő, gurgulázós vonítás, nem is körömvágásnak, hanem a lefogásnak szólt, mégis ilyenkor olyan nehéz. Én kínomban vigyorogni szoktam, mert hát micsoda tehetetlen állapot, hogy ő érte próbálunk tenni valamit, amit persze a kisfőnök nem, hogy nem értékel, de egyenesen utál is. Nos, ilyenkor azért azt gondolom, hogy bár meg vagyok győződve Gatto fejlett értelmi képességeiről, mégis pozitívum, hogy nem tárolja el hosszan ezeket a történéseket a memóriájában, mert akkor aztán félhetnék éjszaka.....