Izgulsz már?

Ülök a fehér lap előtt és várom, hogy megszálljon az ihlet. Valahova nagyon elszállhatott, mert csak gondolkozom, mit is írjak, hogy az átütő legyen, és lelkes. Osonka, keményszívű, de igazságos lektorom véleménye szerint a lánybúcsú leírása sem tükrözte azt a lelkesedést, ami a valóságot jellemezte. Több mint valószínű, hogy igaza van. De nem csak itt kerülget az átélés hiánya, tegnap elkezdtem gondolkozni, miről is szeretnék beszélni az esküvői köszöntőben, tetézve mindezt azzal, hogy KedvesM is szeretne mondani valamit, de leginkább úgy, hogy előtte majd én megírom. Ezt biztos aputól tanulta, mert ő már több hónapja kijelentette, hogy szólni kíván, mielőtt véglegesen utamra enged. A hétvégére meg is született az egy oldalas előadás, mint kiderült nagyrészt anyuka tollából, és állítólag világ verően jó :) Ez persze semmit sem fog levonni annak értékéből, hogy apuka mondja el, mert biztos vagyok benne, hogy említést tesz róla, hogy anyuka közreműködött, mint jóvágású múzsa (ugye ????). Valami hasonló stratégiát tudok elképzelni a drágával, tehát, ő elmondja mit is gondolt, a közérdemű elé tárni, én pedig átfogalmazom. Végül is a saját mondandóm bevezető passzusa már megvan, egy nekem nagyon tetsző anekdota, de az egyelőre titok. Utólag viszont lehetőség szerint mindet megosztom majd.

Előlegbe pedig kijelenthetem, hogy: „ Nem, egyelőre még nem izgulok.” A héten ugyanis bárkivel találkoztam, mind azt kérdezte: Naaaaa izgulsz már? Én pedig szégyenszemre mindenkit jól lelombozok, mert mit tehetnék, még nem izgulok.... Tudom, hogy kellene, ez lenne az illendő, de hát hiába. Az viszont biztos, hogy előtte majd olyan cidri leszek, hogy egy marék görcs lesz a gyomrom, ami annyira nem tuti. Úgyhogy ezúton is szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem vagyok élien, kérdezzenek majd fél órával a szertartás előtt, borítékolhatják az izgalmamat. Ebben az a szuper, hogy ilyenkor a kezem is úgy remeg, mint egy jobb parkinsonban szenvedőnek. Ez pedig mindössze csak azért necces, mert a szép régi-új nevem helyett is könnyebben tenném az "X"-et, mint hogy teljes hosszába leírjam. Így viszont legalább szolidarítanék Busman fiúval, aki KedvesM egyik legjobb barátja, és tanúja is lesz. Történt ugyanis, hogy péntek délelőtt még találkoztunk Busmannal, aki volt olyan drága, hogy a gyűrű keresés fáradtságos feladatában támogat minket. Tíz óra környékén tehát még minden rendben volt, de aztán következett a délután. A helyszín már Eger, Pirittyó utca, ahol Busman és drága felesége P élnek, a két kis tündérlánnyal, személyes kedvencemmel, Bodzával és a még frissen az életre született Hédivel. Éppen csak átértünk hozzájuk, kiszálltunk a kocsiból, amikor a szomszédok széles jó kedvvel figyelmeztettek minket, hogy vigyázzunk az útról, mert közeledik Busman a motorral. Ezt vicces felkiáltásnak szánták, de a vége az lett, hogy felbukkant kedves barátunk, begurult elénk, és azzal a lendülettel az oldalára is vágódott. Valószínűleg az első adrenalin sokk eredményezte, hogy abban a pillanatban fel is pattant, és még vigyorogva tolta odébb a motort, miközben mi döbbenten álltunk, főleg Tüsi lány, aki szegény egész estére sokkolódott a jelenettől, de pár pillanat után már ő is erősen kezdte fájlalni a válla környékét. A „kiugrott a kulcscsontom a helyéről, valaki helyre tudná e rakni” kérdésre, szerencsére senki sem ugrott, inkább tájékoztattuk szegény, dühöngő P-t az eseményekről, Busmant pedig kocsiba borítottuk és indultunk a kórházba. Nem tudom, hogy a Hospinvest az oka, vagy ez általános trend, de az orvosok és ápolók hozzáállása a helyzethez kritikán aluli volt. Szinte egyedül voltunk, mégis háromnegyed órát kellett várni, mire ránéztek a balesetesre, majd tökéletes szenvtelenséggel és figyelmetlenséggel "látták el". Tőle kérdezték akarja e, hogy műtsék vagy sem, mivel a diagnózis kulcscsonttörés. Állítólag hatan voltak az orvosi szobában, de egynek sem jutott az eszébe, hogy felsegítsék a székről, miközben a jobb oldalát alig bírta mozgatni, végül pedig elengedték egy laza csombékkal, amit a nyakába kanyarintottak. Ez a nagy magyar valóság. No és a lényeg:

- Írja alá a leletét kedves uram. – így a doki.

- Na de hogyan, nem működik a jobb oldalam... - mérges Busmnan.

- Akkor tegyen oda egy "X"-et.

Hát valószínűleg így leszek én is szombaton, de addig jobban foglalkoztat, hogy esni fog - e az eső, vagy kegyet gyakorol rajtunk a jó sors és kisüt a nap. Bár igazság szerint úgy döntöttem, ezen sem vagyok hajlandó igazán idegeskedni, ha esik, ha fúj, mi akkor is boldogok leszünk, a lényeg mégiscsak az, hogy szeretjük egymást.

Bride in the City

Múlt hét végén életem legjobb lánybúcsújának lehettem főszereplője. A főszervező Skinnetic, szárnysegédje B. Boop, valamint Osonka, Tüsi lány, Olasz, Egri lánc, Petyuka és Judy voltak a további résztvevők. Az egész azzal kezdődött, hogy Skinn már több hónapja elvállalta, hogy ő megszervezi ezt a jeles napot. Ezt követően időről időre, sokkoltam szegényt, hogy mi jót is olvastam a témával kapcsolatban, mire ő mindig a sértődés határán lebegett, hogy én nem bízom eléggé benne. Ez kétségtelenül hiba lett volna, de mit tegyek, irányító-ellenőrző vénámat nem tudom tökéletesen a háttérbe szorítani. Ezúton is kérek elnézést drága barátnőm. Hivatásos lánybúcsú szervezőként is megállnád a helyed, ha jelen szakmáddal befuccsolnál!!! KedvesM pár nappal a lánybúcsú előtt kijelentette, hogy ő szegény pára ki van ebrudalva a lakásból, és ezért el is bujdosik, bánatában pedig elmegy pecázni. Én értetlenül álltam a dolog előtt, mondtam is neki, hogy de hát nekem csak este 7re van meghívásom a Ring Cafe elé, nem kell neki elmennie sehova, ha nem akar... De hiába, a főnök mondta a magáét. Ez felkeltette a gyanúpert bennem, de sokat nem foglalkoztam a kérdéssel többet. Inkább feltételeztem, hogy egyszerűen csak meg akar lógni pecázni, és ezt most büntetlenül meg is teheti. Na nem mintha máskor engedélyt kéne kérnie…

El is terveztem aznapra, egy jó fürdő, utána jövök-megyek, teszek-veszek, körmöt festek, estére pedig bebodorított hajjal megjelenek a bulimon. Hogy mekkorát tévedtem.... Kivéve a bodorított hajjal, az megvalósult...Épp a fürdőzés menüpont megvalósítása volt folyamatban, Me konkrétan a víz alatt, amikor csöngetnek. Morcosan jöttem a víz fölé, mégis ki az aki szent szombati pihenőm alatt zavarni merészel, de hagytam, mondván majd elmegy. Aztán hallottam, hogy Petike gyanúsan ugat, és mintha a macska is furcsán nyávogott volna, úgyhogy kipattantam a kádból, megnézni van e valami. A rács előtt egy lány állt, valami furcsa nagy táskával maga előtt. Mire kinyitottam az ajtót, közölte, hogy ő a lánybúcsúra jött, nyissak, majd ezt még a háttérből Skinnetic is megerősítette, egy "de azonnal" felkiáltással, úgyhogy kissé megzavarodottan mentem is a kulcsért. A szimpatikus, fiatal lánnyal beküldtek a kis szobába a csajok, és a gondjaira bíztak, aki több mint másfél órán keresztül masszírozott. Tetőtől talpig, elől, hátul. Szuper volt. Még sosem kaptam ilyen masszázst. Mire befejezte, és kijöhettem a szobából ezek a kis tündér lányok feldíszítették a lakást,rózsaszín lufikkal, egy Szex és New York plakáttal, és felette a felirattal, illetve a konyhába is került egy ilyen, a következő címmel: Sex és Budapest :)

A dekoráció része volt továbbá két nagy lavór koktél, az egyik természetesen Cosmopolitan, a másik Mojito. Véleményük szerint késében voltunk, de max. csak azért mert Judykának el kellett minket hagynia egy rövid időre, úgyhogy villám gyorsan meg is kaptam az első feladatomat, amit a nap során még számos másik követett. Hogy könnyebben menjen a dolog, kaptam egy szuper cuki rózsaszín pólót „Bride int he City” felirattal, valamint cosmo koktél poharat is, csak hogy továbbra is stílusosan ihassam az előírt alkohol mennyiségemet. Az első feladat az volt, hogy ebédet főzzek a hölgyeknek, de rögvest, a tányérra kitett anyagok felhasználásával. Kicsit vacsoracsata filingem volt, de a fütyi tésztából, sonka, túró, tejföl és sajt elegyéből igazán nem volt nehéz isteni tésztát rittyentenem, egy kis cukkinival megspékelve. Nem akarok dicsekedni, csak egy kicsit, de annyira ízlett a lányoknak, hogy habár a tálból kibuggyant a tészta, de estére az egész elfogyott, pedig gondoltam ám KedvesM-re, hogy ő is megkóstolhatja majd. Hát nem. Ebéd után egy kis pihenő következett, majd belekezdtem további feladataim megoldásába. Mindezt úgy, hogy a koktélok bevándoroltak a szoba asztalra, egy kamera pedig vette a mutatványom. Egy rózsaszín dobozban, rózsaszín kártyákon voltak a megoldandók, olyanok mint:- Magyarázd meg KedvesEd-nek, miért nem töltötted otthon az éjszakát, a következő szavak felhasználásával: szárazvirág, busz, mosogatószivacs.

- Magyarázd meg KedvesEd-nek, miért hagytad a gyereket az edzésen, a következő szavak segítségével: fegyverszünet, tigris, ....
- Bekötött szemmel, ismerd fel a kezedbe adott tárgyakat.
- A - rendkívül gusztustalan- tíz éves szex lapból olvass altatót.
- Írd le leendő anyósod tíz legkiválóbb tulajdonságát.
Megnyugtatásul mondhatom, csont nélkül vettem a próbákat :) Jaaa, és minden jól megoldott feladatért ajándékot kaptam, úgy mint muffin sütő könyv és kapszli, pink bojtos végű pálca, egy zacskó óvszer (aminek a későbbiekben még szerepe lesz).

A következő napirendi pont, a Szex és New York kvíz volt, melyre már nem vagyok olyan büszke. Lehettem volna jobb is. Ez szegény drágámon fogja megbosszulni magát, mert muszáj lesz újra megnéznem a sorozatot!!!!
A kvíz előtt viszont még egy feladatom volt. KedvesM-el előzőleg felvettek egy kérdezz-felelek videót, ezt játszották le, nekem pedig jól kellett válaszolnom. Ez is egészen jól sikerült, de azért fogyott a koktél is. Még szerencse hogy Osonka szolidarított velem, és ivott, ha nekem is kellett.
A tesztelősdi után, szépítész kezek alá fogtak, és B. Boop kisminkelt, valamint Tüsi lány segítségével bebodorították a hajam. A Szex és New York tematikához hűen folytatódott az este, kaptam egy barackszín nemüt, és kezdődött a fotózás, mint amikor Carriet a busz oldalára kasírozták. Úgy láttam a csajoknak annyira megtetszett a pózolásom, hogy ők is beszálltak, és nagyon klassz képek készültek. De ezeket természetesen nem teszem közszemlére. ;) Lassan beköszöntött az este, és elkezdtünk készülődni. Hogy hova, én még nem tudtam, de serényen készülődtem. Indulás előtt még egy fontos dolog volt hátra, mégpedig megkaptam az oklevelemet, amit aláírtak a hölgyemények (sőt még a szomszédasszonyom és Petike is), és ebben benne foglaltatott, hogy most már férjhez mehetek nyugodt lélekkel, megfeleltem a kritériumoknak, de arra is vonatkozott egy külön leírás, hogyan kell jövendőbelimet kényeztetnem. Ez után tényleg elindultunk. Kicsit fájlaltam, hogy leszedték a lufijaim nagy részét, mondván kelleni fog még, de mit lehet tenni ennyi cuki erőszakos csajjal??? Egyetlen hiba történt csak indulás előtt. Olasz észrevette, hogy maradt egy üveg rum még bontatlanul, ezért azt ellentmondást nem tűrve bekeverte eper lével, és úti elemózsiaként magához vette. Az utcán négy fellufizott riksa várt ránk. Hát ennél nagyobb élményt keveset tudnék mondani. Őrületesen mókás volt ezekkel végig gurulni kedvenc városom, kedvenc útvonalain. Útközben az italmózsia is fogyott, és nagyon jó hangulatban, sikítozva haladtunk.

Volt pár fontos megállónk is útközben. Az első az Izabella utca, ahol többen együtt koptattuk az egyetemi padokat. Ezt követte a Király utca, ahol ugyebár 27 éven keresztül laktam. A következő stop a Gödör / Erzsébet tér volt, ahol igazán belevághattam fontos feladatomba, miszerint óvszert kellett eladnom holmi gyanútlan férfinépeknek, valamint egy oklevelet aláíratni velük, mely azt tanúsítja, hogy borzasztó veszteség a szingli férfivilág számára, hogy kikerülök a halpiacról. Az aláírások mellé még bókokat is kellett gyűjtenem, ami a sok szép csajszi társaságában igazán nem volt nehéz feladat. Az este végére sikerült az összes gumit eladnom, és több mint háromezer forintot szédítettünk össze. Na de a Gödör után még következett az Andrássy út, ahol végül a Ring Cafénál végeztük kerekes utunkat. A riksás fiúk is nagyon kedvesek voltak, az egy órás utunkra még húsz perc bónuszt is ráhúztak, szóval mondhatom, ezen a napon mindenki engem és minket kényeztetett. A Ringben aztán kicsit leültünk és egyre többünkön elhatalmasodott az egész napi iszogatás hatása. Osonka, Skinn és Olasz haza is mentek egy idő után, de a kemény maggal még elsétáltunk a Corvin tetőre, ahol még soha nem jártam, de most igen. Ám hiányoltam, hogy a fedett részt találtuk csak. Állítólag nyitott is van, de erről nekem még senki nem hozott bizonyítékot. Mindegy is, hiszen mire idáig jutottunk igen-igen foszlányosan érzékeltük a külvilágot. Sokat már nem is maradtunk, pár csípő mozdulatot még bemutattunk a nagyérdeműnek, aztán lezártuk az extra szuper estét. Másnap párszor azért eszembe jutott, hogy nem olyan őrült nagy baj, hogy nincs minden héten lánybúcsúm, főképp, ami az elfogyasztott etil szintre utal, de őszintén köszönöm még egyszer az összes városi lánynak, hogy ilyen széppé tette lányságom utolsó nagy buliját. Találkozunk a következőkön!!!!

Dübörög a dübörög

Mostanában egyre többet gondolok rá, elmegyek hivatalos esküvő szerezőnek. Nem tudom, az én drága barátnőim, akik már túl vannak eme örömteli aktuson, miért nem említették, hogy ha van egy csöpp eszem, keresek magamnak egy hivatásosat, mármint esküvő szervezőt, mert így talán esélyem van rá, hogy a nagy napig következő napok minden pillanatát ne azzal töltsem, hogy valami ezzel kapcsolatos tennivalón gondolkozzam, intézzem. Ki gondolta például, hogy a tortát nem elég csak úgy megrendelni. Azt hinnétek ez ennyiből áll. De a lelkiismeretes cukrász, még azért is visszarendel, hogy nincs pont olyan virágocskájuk, mint amilyen a képen látható, úgyhogy találjuk ki, mi lenne még megfelelő. Ha finom is lesz, külön bejegyzésben fogom őket népszerűsíteni.

Aztán rögtön le is lőnék egy poént, kizárólag azért, mert már nem játszik. Elkezdtünk az én drága jövendőbelimmel, aki amúgy a jelenbelim is, táncolni. Pontosabban a folyamat a következőképpen zajlott: Pár éve elkezdtem "nyúzni" (értse mindenki jól!!!!) KedvesM, hogy menjünk el társastáncra, mert az tök jó, stb, stb... Ő persze könnyedén lepattintotta magáról a kérést, mondván, majd az esküvőnk előtt elmegyünk. Oké, megállapodtunk, az esemény előtt fél évvel. Nos, ebből az lett, hogy egy hónappal korábban az én életem értelme rám parancsolt, hogy most aztán azonnal találjam ki, hova, és mikor, de lehetőleg már holnap, mert vészesen fogy az időnk, és ő nem táncol úgy, hogy azt se tudja, hova kellene tennie a lábait, és az enyémeket. Nekem mondjuk erre volna pár ötletem, de a 18-as karika okán, inkább nem fejtem ki. No tehát Me pánikszerűen kezdi kutatni a lehetőségeket. Az egyéni tanítás túl drágának tűnt, főleg, ha dupla nulláról indítja az ember a tanulást, viszont intenzív tanfolyam nyár elején: szuper! Felkiáltás: ezt lejárjuk, és közben betanulunk majd valami klassz és szuper meglepő korit, hogy azzal kápráztassuk majd el a kedves vendégeinket. A heti két alkalom, plusz a majd minden délutánra jutó programok igen-igen megették KedvesM lelkesedését, így végül lefújtuk ezt a tervet. Én még belementem volna, de tény, hogy így is over-tervezett minden napunk, úgyhogy annyira nem ellenkeztem vele. Viszont így is tudunk egy kb 3 különböző lépést tartalmazó mini koreográfiát, amivel eljárhatjuk az angolkeringőt a nyitó táncnál. Azt azért hozzá kell tennem, hogy mivel én is egyre többször besokallok a szervezni valók miatt, annyira már nem erőltettem a dolgot.

Pillanatnyilag pedig az egyik leginkább a porondon lévő téma, hova menjünk nászutazni. Az úti cél már régóta megszületett, legalábbis az én fejemben, mégpedig a romantikus Spanyolország. Ezt aztán a drága Jiddishe Mamem le is lőtte mondván ott túl meleg van. Egy ideig el is gondolkoztam ezen, de mivel életem párja nem igazán hajlott döntést hozni a kérdésben, én mégiscsak arra jutottam, hogy ez, a meleg ellenére nem lenne rossz választás. Azt sem felejtettem el, hogy KedvesM nagy álma Barcelonat látni, ami még egy érv, hogy a katalánok országát fedezzük fel. Mindez kb 2-3 hónapja történt. Azóta gondolati szinten tovább ment a dolog, de a tettek mezejére csak néhány hete léptem. Pontosabban a világháló mezejére, mert ugyebár itt minden megtalálható, ami csak kell. Az első terv tehát az volt, hogy repüljünk el Madridba, ott pár nap városnézés mert bizonyos források szerint ez a város még klasszabb, mint Barcelona. De lehet, hogy Vörös barátnőm, csak azért elfogult a várossal szemben, mert ott él A szerelem számára :) A városnézés után irány a tengerpart, amit én abban konkretizáltam, hogy repcsivel Sevillába, legalább ott is körül tudunk nézni, majd Cadiz, úgy négy napra, pihenés. Innen felrepcsi Barcelonába, ahol pár nap városnézés ismét, és innen haza. Be is mentem a vistába és röpke egy óra alatt áttekintettük a lehetőségeket a kedves kisasszonnyal. Picit elbizonytalanított ugyan az akár 40 fok lehetősége is, de nem mama, akkor sem fogom elismerni, hogy neked volt igazad. Nem, akkor sem, ha majd hazajöttünk, és közben majd kitikkadtunk a melegben sétálástól, akkor is ódákat fogok zengeni a hűsítő nyugati szellőről!!!! Ez az útvonal tehát igen tetszetős, de attól félek, hogy 12 napba talán egy kicsit túl sűrű, és inkább megterhelő, mint pihentető. Tegnap azonban jó ötletet kaptam Cirmi sorstársnőmtől, akinek egy héttel utánunk lesz a fehérnapja. Ők egyszer már végigjárták azt az utat, hogy Barcelona - Valencia - itt tengerpartolás, városnézés, majd vissza B-ba, és itt is városnézés. Így pedig a 10-12 napba simán belefér sok tengerparton heverészés, és városi szépségek megtekintése is. Úgyhogy most ez az új terv.

Addig pedig folytatom a testalakítást. Mert az ember lánya mégsem teheti ki habtestét csak úgy a spanyol tengerpartra. A változás elég változatos. Eddig pl. elég jól ment, hogy elhagyjuk a vacsorát, helyettesítve némi szintetikus fehérje turmixszal, ami amúgy nem csak eltelít, de segíti az izmok építését is. (Nyugi nem kell ijesztő bádi bilder méretekre gondolni, szigorúan maradok a normalitás keretei között.) Az elmúlt napokban viszont elég nehéz ezt megtartani. Ezen valószínűleg az sem segít, hogy elhatározom, főzök valamit, nem feltétlenül hizlaló étket, a megvalósítása viszont csak estére sikerül. Így volt ez a hétvégén a citromos csirkével, és tegnap a májrizottóval is. Viszont utóbbi igazán ízletes lett, és kijelenthetem a rizotto (igazi rizotto rizsből) az új kedvenc, a múltkori szárzeller mellett.

Zárom mára soraimat, és elindulok, hogy újabb fontos esküvő előkészítő teendőimet elvégezzem.

Az élet serlege

Egyik éjszaka felébredtem. Ez nem túl meglepő jelenség nálam, az már inkább, hogy igen filozofikus hangulatban lehettem, mert igen érdekes észrevételt tettem magam és KedvesM irányában. Ahogy feküdtünk az ágyban, egymás felé fordulva, csak a lábunk szára ért össze, mintha egy serleget formáznánk. Valami ahhoz hasonlót, mint amit sokan Rubin serleg néven ismernek, már akik ismerik. A serlegről ciki, nem ciki a DaVinci kód jutott eszembe, ahol sokat tanult kollégám (persze csak költői kijelentés értelmében) Dan Brown kifejti a kehely, termékenység, serleg hármasát. Nálam a serleg nem csak a női életadás szimbólumaként jelent meg ezen a sötét hajnalon, hanem kettőnk közös életének szimbólumaként, amik vagyunk, akik voltunk, és amivé közösen válhatunk.

Persze ahhoz, hogy ilyen megható szimbólummá kerekedett együttlétünk, hosszú és göröngyös út vezetett. Ez a bizonyos hullámzó, néha sírós, néha vihogós, néha a boldogságtól pillangó szárnyán röpködő (na ez se semmi hasonlat) út egész pontosan hét és háromnegyed éve kezdődött, nyáron.  Első találkozásunk igazán érdekesen történt. Lett lévén nyár volt, Me igen kivágott toppocskában vágott neki az aznapi önkéntes munkának. KedvesM megérkezett egy szál sörrel a kezében, lazán kortyolgatva azt. Ez már egyből nem is volt szimpi, mert mégis micsoda lazázás, és nagymenősködés is egyben nyári kora délután csak úgy egy sörös dobozzal sétálgatni, hipp-hopp, de mivel épp egy kis segítségre volt szükségem, átléptem ezen és ehhez hasonló kis belső fintorgásaimon. Szóltam hát az akkor még ismeretlen fiatalembernek, ugyan segítene e belegyömöszölni a laticelt a zacskóba. KedvesM pedig már akkor is úriember, segített. Me tehát köldökig kivágott toppocskában lehajolt, laticelt zacskóba gyömöszölte, majdan elgondolkozott róla, vajon lazázós, sörösdobozos, akkor még a jövőjéről mit sem sejtő KedvesM, mit nem látott szűzi kebleimből.  Azóta persze csak az eszemért szeret. Hát így indultunk. Ezt követte egy pár világító, kék szem, amikor már nem csak arra figyeltem, mi van a kezében, hanem arra is, mi van a fejében. Utána az ő legklasszabb húzása, bizonyítandó úriember a javából, mert nem ám csak úgy megszerezte a telefonszámomat, hogy felhívjon, de megkérdeztette, hogy megkaphatja e. Én pedig mindig is igen nagyvonalú leányzó lévén, engedélyeztem a szám csereakcióját. Az egyik legromantikusabb lépése, közös életünk során. Ezután kb. fél év hullámozás, ha visszagondolok magam is meglepődöm, hogy éltük túl ezt az időszakot, de túléltük. Mi volt olyan nehéz akkoriban? Megtanulni, hogyan is kell egy párnak együtt élnie, ha úgy dönt egymással és nem mással. Belegondolva, úgy működtünk, mint ahogy a csoport fejlődés szakaszai alakulnak. Az első két hét szuper, utána iszonyat viharzás, veszekedések, morgolódások és súrlódások, majd kialakulnak a közös normák, szokások, megismerjük egymás hülyeségeit, végül a produktív időszak, az együtt lét teljességében. Itt szeretném megjegyezni, egymás hülyeségeinek megismerése még mindig nem zárult le, meglepő újdonságok produkálására vagyunk képesek még most is, ennyi év elteltével. Arra pedig nem is gondolok, hogy még mi fog kiderülni ezek után. De legalább afelől már egyre biztosabb vagyok, hogy nem ő a baltás gyilkos. A „storming” időszaka tehát arról szólt, hogy megismerjük egymást, és csiszoljuk a kapcsolatunkat, mint a tenger víz az érdes követ. Meg kell vallanom nem egyszer merült fel bennünk, hogy akkor, szevasz - tavasz, de egy a Jó barátokban elhangzott dialógus sokat segített nekem. Nekünk. Az egyik részben Monica és Chandler éppen hasonlóan, mint mi veszekedtek, mire férfi mintánk megkérdezte, hogy jó akkor most mi a helyzet, szakítunk? Mire okos nő társam (köszönet érte a forgatókönyv írónak) a következő képen válaszolt (zanzásítva):

-          Szakíthatunk is, de azzal nem oldunk meg semmit. El kell döntenünk fontosak vagyunk  - e egymásnak annyira, hogy akár veszekedések árán is, de megdolgozzunk egymásért, a kapcsolatukért. Ha ez sikerül többek leszünk, és a kapcsolatunk is új dimenzióba léphet.

Azóta ez a gondolat, az egyik jelmondatom. És eddig még mindig megdolgoztunk egymásért.

A következő nagyobb lépés úgy egy évvel később történt, amikor összeköltöztünk a kislakásba.  Mind a 25 nm-ére igazán ráfért a felújítás. Ez egészen jól is haladt, egészen a festés pillanatáig. KedvesM-nek egyetlen kérése volt a színnel kapcsolatban: - Ne legyen rózsaszín!

Én reggel megbeszéltem a festőkel, milyen árnyalat, hogyan, lila, sárga, kékes, minden szuper, és nyugodt lélekkel elindultam interjút készíteni, egy iskolai óra keretében, Lux Elvirával. A beszélgetés alatt természetesen kikapcsoltam a telefonom, amit, mint kiderült, jól is tettem. Amikor ugyanis elégedetten sétáltam a dombról lefelé és naivan bekapcsoltam a mobilom, őrjöngő esemesek és nem fogadott hívások garmada fogadott a drágámtól. Mentve a menthetőt fel is hívtam, és kiderült, hogy a fal, az a bizonyos, épp abban a bizonyos színben pompázik, vagyis rózsaszín. KedvesM persze azzal a lendülettel, ahogy meglátta a drámai helyzetet, le is állítatta a vakolókat, így végül másnap újult erővel és határozottan nem rózsaszínnel sikerült kifesteni kicsiny lakunkat. A mű tehát elkészült, az alkotó pihen, mi pedig belaktuk. De éreztük valami még hiányzik. Pontosítok nem valami, hanem valaki. Így került DonGatto, a vörös házi cica hozzánk, mint első közös gyermek. És valóban, mindenki első berzenkedése elült, ahogy megismerte őt, és szerencsére sikerült egy kicsit sem elkényeztetnünk a vörös ördögöt. Rókaképű mindent megeszik azóta is, amit csak szeret. Másra természetesen nem hajlandó, de miért is várnánk, hogy csirkemájat egyen valaki, aki igazándiból a bélszínt szereti. Micsoda badarság. A macskát aztán még sok más közös szerzemény követte. Egyik első karácsonyi ajándékunk volt egymás számára a fényképezőgépünk, ami most is működik, főleg mióta két hete elvittem a szervizbe, mert olyan képeket csinált, mint a Kör című címzetes horrorfilmben a halálra szántakról a felvevőgépek. A következő karácsonyi ajándékkal egy nagyobbat ugrottunk, és szert tettünk életünk első autó mobiljára. A mi autónk azóta is remekül működik, szeretjük nagyon, igaz ez nem mindig látszik rajta, főleg most, amikor már igen ráférne egy ápoló tisztogatás. Néhány csöndesebb év után eljött a pillanat, hogy a karácsonyi ajándék egy új lakás legyen. Igazán ajándék volt, nem csak mi kellettünk hozzá, de a drága szülők is hozzájárultak, csemetéik boldogulásához. Másfél évvel ezelőtt tehát mind a hárman, vagyis KedvesM, Me és a Don átköltöztünk Zuglói lakunkba. Persze nem ment mindig ilyen simán, mint ahogy visszatekintek, a fent emlegetett szakaszok váltogatják egymást. Olykor, az egyik újra feljön, a másik megismétlődik, a sorrend felborul, de az életünk halad. Egészen addig vágtázott, mint egy gyorsvonat, míg legutóbbi karácsonyunkkor KedvesM meglepett azzal a virágzóan szép gyűrűvel, amit már többen is láttatok, és ami egészen odáig görgette az eseményeket, hogy már egy hónap sincs hátra, hogy hivatalosan is megpecsételjük összetartozásunkat. Úgy tűnik nálunk a fontos dolgok karácsonykor történek. Egy ideig úgy éreztem ez az ünnep kiüresedett, már nem ad sok újat, nem szól újról, csak az evésről, ajándékozásról.  Ezek a külsőségek nem változtak talán azóta sem, de közben megteltek tartalommal. Teletöltöttük a serlegünket, és most kortyolgatjuk az élet vizét belőle. Így végül értelmet nyert csodaszép lila esküvői meghívónk idézete is:

 

 

„Az Élet Vize vagyunk!

Forrás, mely magából ered,

s minél többet iszod,

annál bőségesebb!”

(Michael Ende: A végtelen történet)