2009. augusztus 29., szombat

Diktatúrista

A diktatúrista én vagyok. Hasonló képen, mint, ahogy az állam is én vagyok :) Habár a fenti szóösszetét, egészen egyértelmű, mivel az én életérzésem, mégis egy kis magyarázatot fonok köré. Az egész onnan indult, hogy megkezdődött kis lakásunk helyre pofozása, vagyis, gardróbból hálószoba varázslás, falak átpakolása, ablak és ajtó cseréje. Hátra van még a glettelés, festés és laminált lapok lepakolása. Nem részletezem, mivel jár egy ilyen dráma. Amikor anyósom még a munka megkezdése előtt megkérdezte, hogy: - Na, ideges vagy már? - nem értettem, mire gondol. Nos, másnapra már világos volt, hogy a kérdés, nem az én froclizásomra irányult, inkább a hosszú évek és a rutin hangja szólt belőle. Nem véletlen, hogy az első adandó alkalommal, anyuka hívására, el is szaladtam, egészen a Balatonig.

Értsd: Me épp elindult, hogy tornázzon, inkább, mint a port szívja itthon. Mama épp a motor beindítása előtt telefonál: -Nincs kedved utánunk jönni, van egy hely a szobámban.

Me gondolkozik: -Miért is ne mennék. Minek is maradjak itthon?

- Megnézem mama a vonatok indulását, ha tudok, megyek.

Me felrohan, internetet bekapcsol, Elvirára felkapaszkodik, 16h környékén. 18.15: Me a déliben, már a vonaton ül, és elindul robogó sebességgel Füredre.

Mindezen átalakítási munkálatok, pedig úgy árasztanak el, hogy nekem igazándiból vaj mi keveset kellett mindezzel dolgoznom. Legfőbb feladatom inkább abból állt, hogy ebédet főzzek a fiúcskáknak, ami többnyire du 3-5 között el is készült. Mielőtt azonban, bárki azzal gyanúsítana meg, hogy elkanyarodtam, a témánktól, ne tegye. Itt jön a magyarázat. Apósom legnagyobb hibája ugyanis, hogy ezermester. Mindez pedig azt eredményezte, hogy a keddtől vasárnapig tervezett ittlétéből, következő csütörtök lett. Mert nem elég, hogy a már eleve nagy munkákat elvégezték KedveseM-mel, de ha már itt van ő az összes ügyességével és szuper szerszámaival, amin még mame mindent tudó kollégája is csak ámulva bámuldozott, akkor rögtön az összes házkörüli teendőt is megkértük, kijavításra szemügyre ugyan vegye már. Így, amikor már kezdték azt hinni, hogy végeztek a tennivalókkal, akkor én elkezdtem sorolni, hogy: még ragad a bejárati ajtó, a fürdőszoba ajtó is akad, és hiányzik a csempe a balsarokból, és.... Talán most már érthető, honnan jön a diktátor része a szóösszetételemnek. A turista kifejezés lényege, abban áll, hogy nyílván fogalmam nincs, hogyan kell ilyen dolgokat csinálni, eszik-e vagy isszák a szerelést, de mint messziről jött idegen, rengeteg jó ötletem van, mit és hogyan. Tehát beleütöm az orromat, és próbálom szervezni és irányítani a munkálatokat. Ennek természetesen a fiúk is roppant mód örvendeztek. Kicsit tovább szőve a gondolatmenetet, már korábban is észrevettem, hogy van bennem némi, vagy kicsit több mint némi irányítási vágy. Mondhatnám úgyis, szeretem, ha a dolgok úgy történnek, ahogy azt én elképzeltem. Eleinte azon töprengtem, miért is a pszichológiát választottam hivatásomul, ahelyett, hogy valami nyíltan irányításon alapuló szakmát kerestem volna magamnak. De ha jobban meggondolom, itt is van rá lehetőség, hogy irányítsak, még ha ez nem is olyan kifejezett, vagy feltűnő, mint, ha mondjuk én lennék az elnök. Leginkább talán a csoportvezetésen kifejezett mindez, olyankor ugyanis én irányítom, mi történjen, hogy történjen, igazodva ahhoz, amit a csoport kifejez. És ti? Ha egy 1-10-es skálán kéne jelölni, menyire érzitek magatokat irányítónak? Én bevállalom a 7est. Várom a megjegyzéseket!!!



2009. augusztus 23., vasárnap

Nászút Máltán, 3. befejző rész

A nagy Gozoi kirándulás után, ránk fért a pihenő. Ezért célba vettük Melliah Bay-t. Ez egy a kevés máltai, homokos tengerpartok közül, az egyik legnagyobb. A homok persze nem csak úgy keletkezett hirtelen, tekintve, hogy a legtöbb máltai partszakasz sziklás, hanem szorgos kezecskék (és ehhez talán a kínaiaknak nincs sok köze), vélhetően egy turista szezont lezárva, odaszállították, még vonzóbbá téve az infrastruktúrát. Busszal remekül megközelíthető helyszín, mint minden a szigeten. Ez a rész különösen ajánlható azoknak, akik gyerekkel tervezik az utazást, a víz lassan mélyül és ugyebár nem köves. Kellemes hely, részemről alig is akartam elindulni innen, de mivel délutánra már újabb programot irányoztunk elő magunknak, nyakunkba vettük a buszozást. Utólag úgy gondolom, nyugodtan maradhattunk volna, na, nem a du-i városnézés rovására, mert az szintén remekül sikerült, inkább más helyszínt hagyhattunk volna ki. A városnézés Mdinába repített minket. A legérdekesebb a helyben, hogy tulajdonképpen ez egy város, egy másik városon belül. Mdina a korábbi főváros, ami tulajdonképpen egy méretes várfalon belül helyezkedik el. Kb. úgy lehet elképzelni, mint az Egri várat. Tudvalevő, hogy az egri vár falai is kijjebb helyezkedtek el, mint most, Mdina is valami hasonló. Egy hídon keresztül lehet bejutni a városba, amit várárok vesz körül. Víz nincs benne, nem tudom, valaha volt-e, most mindenesetre narancsfák és macskák lakják. Külön ki kell emelnem, hogy hazafelé utunk során, tündér helyes macska kölyökkel találkoztunk a hídon átsétálva. Miután kigyönyörködtük magunkat ő kicsinységében, szomorú szívvel sétáltunk tovább. Büszkén tapasztaltam, hogy utánunk a következő páros, aki megállt a cicát csodálni, két magyar lány volt. Igen, szeretem a Magyarokat (és ez nem Soproni reklám :). A városban állítólag 300-an laknak, de nekem még ez is soknak tűnik. Kb. egy óra alatt bejártuk a szűk utcás, magas falakkal szegélyezett házrengeteget, és ebben benne volt a Máltai Lovagrendet bemutató múzeum húsz perces bemutatója is. Összességében nagyon tetszett a város, szép sárga falaival, árnyékos utcácskáival, virágzó falaival. Állítólag érdemes megnézni a Mdinát körülvevő helységet is, de nekünk erre már nem volt érkezésünk.

A következő napot újabb utazással folytattuk. Első állomásunk a Ta Quali Crafts Village volt. Málta és Gozo is a csipkéjéről és az üveg tárgyaikról híres, ebben a faluban a kézművesség virágzik. Természetesen a turistákra építenek erőteljesen, rengeteg kézzel készített üveget vásárolhatunk és megnézhetjük, hogyan készülnek ezek a szépségek. Nem volt rossz program, de annyira nem is estünk hasra tőle. Innen kedvenc buszosaink segítségével áthoppanáltunk Valettába, a fővárosba. Röviden összefoglalva a következőket tettük itt: séta, kávé, meleg, séta, meleg, meleg, pizza, finom, de lassú, ragadós meleg. Kicsit részletesebben, nagyon meleg volt, de ezzel mit sem törődve sétálgattunk. Az utcák itt is inkább szűkek, a házfalak magasak és sárgák, nagyon kellemes. Körben tenger, parkok, és egy múló festa díszei. A templomokról és hasonló néznivalókról lemaradtunk, mivel szombat lévén dél körül volt záróra, és ezzel egy időben szieszta borult a városra, de ezt még túléltük valahogy. Valetta kellemes, szép hely, egy fél napot mindenképp megér. Állítólag szuper a piaca is, ezt inkább sajnálom, hogy lemaradtunk róla.

Az esti terv Sliema és St Julian volt. Sliemat buktuk, leginkább mert mire odaértünk sötét volt, mi pedig fáradtak és éhesek, ezért a tengerparton igyekeztünk visszasétálni St Juianbe, az ordító szél kellős közepén, ami az éjszakai élet központja. Kisebb nagyobb nehézségek árán, de megérkeztünk és végre vacsihoz is jutottunk, amit én kicsit elszúrtam... Nem tudom, hogy sikerült kipécéznem a rizottót (a jól bevált spagetti helyett), amit ha én főzök itthon nagyon szeretek, de ők nem jól készítették. Van viszont nekem egy drága férjem, aki megosztotta velem a szuper finom burgerét, úgyhogy szerencsére nem pusztultam éhen abban a minutumban!!!! St Julian tehát a szórakozó negyed, annak érdemes oda mennie, aki szeretne százával az utcán hömpölygő csitrikkel bulizni, és őrült hangon dübörgő diszkókban heringet táncolni hajnalig. Mi erre az élményre nem igazán voltunk felkészülve, így inkább szépen, komótosan haza buszoztunk, és közben jókat vigyorogtunk, a menni alig tudó, csacsi részeg kislányokon.

A Máltai nyaralás tartogatott még egy látogatást a Golden Bayre, ami a korábban említetthez hasonlóan homokos tengerpart. Kisebb, mint Melliah, de hegyoldalak veszik körül, és kicsit kevésbé frekventált talán. A tenger ezen a napon sokkal bolydultabb volt, de KedvesM imádta az ingyen hullámfürdőt, nagyon-nagyon. Ezen a napon sikerült elég durván le is égnünk, úgyhogy napokon keresztül csak vakartuk a viszkető égéstermékeinket. Ettől függetlenül kellemesen sikerült program volt. Az utolsó napunkat már csöndesen, a szállodai medence partján töltöttük. A medencébe elvből nem mentem be, egyszer sem, de helyette lesétáltunk a tengerpartra, amikor kedvünk tartotta. Másnap kissé náthásan, hogy a leégéstől vagy a klímától nem tudom, indultunk hazafelé, egy kicsit jó kedvűen is. Azt mondhatom Málta kellemes hely, jól sikerült az utunk. Még egyszer azonban nem hiszem, hogy ide indulnék nyaralni. Máskülönben lehet érdemesebb Gozot választani úti célként, de nekem azért jobban tetszik az itthoni buja természet, mint a kissé kopár máltai.

2009. augusztus 17., hétfő

Laza hétfő esti vacsi

Miközben KedvesM bontotta a falat, én úgy este 7 körül végre neki láttam a főzésnek. Ez már csak azért is szükségszerű, mert a munkásembert etetni kell. Holnaptól pedig fel lesz forgatva a lakás, így bele kell jönnöm, hogy több, és nagyobb munkásembert, mint drága apósom is, etetni kell majd. Persze az én kedves férjem is gondolt előre, ezért a hétvégi bevásárlás során rögtön vett is egy hatos csomag másfél literes Arany Ászokat. Én pedig a ma reggeli piacolás során, kedvenc hentes nénimnél csakis apuka kedvéért vettem egy szép szál szalonnát is.

A vacsihoz visszatérve, tegnap délután az utált vasalás közben a tévét kapcsolgattam, hogy valamivel fel is dobjam magam. A TV Paprikán elkaptam G. Garvin műsorát, és a mai

eredmények tekintetében, azt mondhatom, nem tettem rosszul, hogy nem kapcsoltam tovább. A "Sunday Supper" című menüsor tartalma a következő: disznó borda hagymás szósszal sütve, sült tészta, sajtos gríz és limonádé. Én ebből ma a hús részét valósítottam meg, de tervben van a sült tészta, ami egy lisztes, vajas, tojásos + írós massza, kis gombócokban kisütve. Azt hiszem ez valami ahhoz hasonló, mint az angoloknál a Yorkshire puding, illetve az Amerikában kóstolt tészta felfújt. Aki tudja a szakszavakat, ossza meg kérem. Én pedig amint elkészítettem őket, remélhetőleg még a héten, megosztom a végeredményt veletek. Garvin után a csini vega lány alkotott, róla írtam már korábban, így született meg a köret,

amit szintén átalakítottam kissé. Az eredeti recept, lasagne besammelles reszelt sárgarépás mártással. De mindent szépen sorban.

Garvin disznó bordából, vagyis oldalasból készítette a fő fogást. Én is így tettem, azt viszont nem tudom, az óceánon túl kifejezetten olyan szép, lapos szeletekben adják? Leginkább a bárány borda külsejéhez hasonlított, és még véletlenül sem a mi lapos, de hosszú husinkhoz. Mindenesetre a fagyasztóban talált, kisebb darabokra aprított malacot kicsontoztam, közben kedvesen megemlékezve a jó édes anyjáról. Utólagosan az a véleményem, hogy szép, vékonyra klopfolt tarjából is szuperül elkészíthető az étek. Na tehát a hússzeleteket sóztam, borsóztam, lisztben megforgattam, a maradékot pedig leütögettem róla. Ezután, olajban átpirítottam, hogy szépen megbarnuljon a külseje. Tűzállótálba tettem és kicsit magára hagytam a szeletkéket. A maradék olajban, nem kell túl sok, két felszeletelt hagymát pirítottam át. Ennek a nagy részét a husira átszedtem. Az olajba dobtam egy darab vajat, majd miután felolvadt, elkezdtem liszttel sűríteni. Arányokat töbnyire nem tudok mondani, mert én sem méregettem semmit, csak úgy érzésre. De lisztből legalább 4-5 kanállal tettem bele, ami azt eredményezte, hogy miután elkezdtem vízzel felhúzni, nagyon sok szószom keletkezett. De ettől nem kell megijedni, mert minden szuperül felhasználható. Garvin véleménye, hogy az ételeket előízesíteni kell, nem pedig utólag a tálalás és fogyasztás során, így még egyszer jól megsóztam, borsoztam a besamelféleséget, majd a felét a húsra öntöttem. Ezt lefóliázva bedugtam a sütőbe, kb. 200 fokon, légkeverésen. A körethez lereszeltem két répát, amit hozzákevertem a maradék szószhoz, majd a tegnapról megmaradt lepke tészta is belekerült. Ezt is tűzálló tálba öntöttem, a tetejére sajtot szórtam, és szintén lefedve a hús mellé került. Jó 30-40 perc után levettem a fóliákat, kicsit még pirítottam és végül mind megettem. Na, jó ez így nem igaz, mert este kilenc lévén csak óvatosan falatoztunk, de azt mondhatom, szuper finomra sikeredett. A tésztát máskor hamarabb ki kell venni, de ez sem vont le a végeredményből, amit itt láthattok:


2009. augusztus 9., vasárnap

Gratulálunk, és ...? 2.0

Miután - legnagyobb örömömre - a "Gratulálunk, és ... ?" című bejegyzésre több együtt érző komment is érkezett, megosztanék veletek egy anekdotát, ami Mangu véleménye alapján jutott az eszembe. A történet anyukám egyik kedves kollégájától származik, és szerintem tökéletesen kifejezi és összefoglalja az eddigieket.

Főszereplőnkkel a következő eset esett meg:

Éppen egy esküvőn vett részt, mint vendég, mikor is, egyszeri öreg néne odalépett hozzá. Az udvariassági puszilkodás után megragadta szegény barátunk arcát, majd két ujja közé csippentette azt és jól megrázta, miközben ezt kérdezte tőle:

- És mond kedveském, Te hogy állsz a lányokkal? Azt tudod, hogy a következő te leszel!!!

Ekkor a jó humorú férfiember a következőket vizionálta maga elé. Helyszín: temető. Hangulat: morbid. Résztvevők: a korábbiak, és az elhunyt. A történés: egyszeri öregasszonyunk és a fiatalember találkozik. Udvariassági puszi után, barátunk oda hajol a nénihez, a kissé ráncos arcát két ujja közé csippenti, gyengéden összemorzsolgatja, és a következőt mondja neki:

- Ó-ó kedveském, a következő Te leszel!!!

2009. augusztus 6., csütörtök

Máltai nászút /2. rész/

A gozói kirándulásra, ahogy a többi alkalommal is, saját szervezésben indultunk. Málta összesen öt szigetből áll, ezek közül három lakott. A legnagyobb Málta, ezt követi Gozo, végül pedig Comino, ahol összesen egy szálloda található, más nem igazán, főképp, hogy a kis sziget átmérője úgy 2 km lehet. Nagy híressége viszont a Kék Lagúna, gyönyörű partszakasza, ami arról híres, hogy szuper kék a tenger, és annyi a turista, hogy szabad –törülköző - helyet találni igazi művészet. Mi ide már nem mentünk el, a beszámolók szerint, csodás a hely, de azért nem életünk útját hagytuk ki. Gozóra két újdonsült útitársunkkal és a 48-as busszal mentünk, ami épp a komp előtt rakja le az ember tömeget. A komppal kb. 3/4 óra alatt átkeltünk a szigetre. Azt a fülest kaptuk a központi idegenvezetőtől, hogy lehet itt taxisokat találni, akik fél napos túrákra elvisznek, úgy 70 euróért. Miután Luis, későbbi taxisofőrünk nem hagyta levakarni magát, és eltántorítani, a mi előbb még kávéznánk és majd utána tárgyalunk dumával, kikötöttünk mellette. Az is nyomott a latba, hogy eleve 60 euróra ajánlotta magát, és egyből vitt is a kávézóba. A felfrissülés után nekiindultunk. Odakint irtó meleg, a hűtött merciben kellemes klíma mellett első állomásunk Rotunda volt. Itt egy kb. 4000 férőhelyes templomot néztünk meg, amit az eredeti templom köré építettek, és mondjuk a Bazilika 75%a lehet, tehát elég nagy, elég magas, elég jó panorámával. Ha azt kérdeznétek, minek egy alig 4000 fős városkába 4000 fős templomot építeni, a válasz igen egyszerű. A máltaiakra két dolog jellemző. Az egyik, hogy hiper vallásosak (ez biztos, a népesség 4% megy apácának/papnak), a másik, hogy igen-igen vetélkedő fajták. Vagyis feltehetően a Rotundaiak valamelyik másik helység templom tornyán akartak túltenni azzal, hogy még nagyobbat építettek. A máltai szállóige amúgy is az, hogy nincs valamire való város egy Bazilika nagyságú templom nélkül... Maga a templom határozottan megfogott, a toronyban körbe lehetett sétálni, és mivel Gozo sem a nagyságáról híres, az egész sziget panorámáját beláttuk innen. Elég sokat is időztünk itt, Luis már várt is minket rendesen, és innentől, mindig megbeszéltük, hogy mikor indulunk tovább. Következő állomásunk a Xlendi öböl, ami részben szép, részben van ott egy kilátótorony vagy magasles, vagy őrtorony, lényeg, hogy kémlelő, amit mi nem néztünk meg. És a fjorodokhoz hasonló leszakadt sziklafal, ami azért annyira nem volt különleges. Innen az Azúr-ablakhoz kocsikáztunk, ami szintén

tipikus látványosság Gozon, bár az is igaz, hogy tényleg szép.

Az ablak szomszédságában áll a Fungus Rock, ami egy háborítatlan, milliónyi madárfaj lakhelyéül szolgáló szikla, a tengerből kinyúlva. Messziről láttuk még a Belső tengert, aminek a méltán híres filmhez semmi köze, de szintén helyi látványosság. Konkrétan egy tóról van szó, ami a tengerből kapja a befolyást. A fáma szerint egyszer két delfin is betévedt ide, akik pár napot vendégeskedtek a tengeren kívüli környezetben, mg vissza nem irányították őket a nagy vízbe. A tengerparti szépségektől, befele vettük az irányt, és Xara-ba mentünk, ahol a Ggantija nevű, közel 5000 éves kő templomot tekintettük meg. Mindazonáltal, akinek nincs kedve 40 fokban, hatalmas kődarabokat nézegetnie, melyek köralakban vannak elrendezve és úgy a háromnegyedük, az eredeti magasságnak, nem ajánlom azt a túrát, mert a kifizetett 8 eurót abszolút nem éri meg. Tudom-tudom a Stonhenge és a piramisok is csak kövek, de egy kicsit komolyabb hype veszi körül őket, még ha fiatalabbak is, mint a gozói kőhalom. Ha jól emlékszem, szintén ebben a városban, elmentünk még Xendi barlangjába, ami egy mini cseppkő barlang, az aggtelekinek talán egy fél szobájához tudnám hasonlítani. Azért is érdekelt, mert az útikönyv azt írta, hogy egy echte, helyi ház kertjében, illetve az alatt találták meg, és a háziasszony visz körbe, ami szuper tuti, mert így őslakosokat is meg lehet ismerni. Ehhez képest bár tényleg a ház asszonya mutattam meg, de túl barátságosnak nem lehetett mondani. Úgyhogy az őslakosokat továbbra sem ismertük meg :) Terveztük még, hogy felfedezzük Victoriát, a fővárost, de addigra már annyira kifáradtunk, hogy azt a tervünket megváltozattuk és helyette beültünk ebédelni egy Venezia nevű helyre, ahová Luis kalauzolt minket, helyi, tradicionális étterem felkiáltással. Itt elkövettük azt a hibát, hogy a főúr javaslatára hagyatkoztunk, és nem kértünk étlapot. Az előétel is tök fölösleges volt, mert bár igen ízletes, de olyan sok, hogy a főételből én már egy falatot sem bírtam enni. Részben mert nem ízlett a máltai paradicsom szószos fuzili, részben mert én még az Azúr ablaknál bevágtam egy sajtburit, miután rámtört a kínzó éhség. KedvesM viszont nagyon remek halat falatozott legalább. Ezzel aztán zártuk is a gozoi kirándulásunkat, totál kimerülten, de összességében jó élményekkel. Abban mind a négyen megegyeztünk, hogy Gozo igen szép hely, rendezettebb, mint Málta, úgyhogy ha következőre a környékre vetődnénk, inkább itt keresnénk szállást magunknak.

2009. augusztus 3., hétfő

A máltai nászút /1. rész/

Ez a bejegyzés főképp Máltáról fog szólni, így aki a nászút nem pikáns részeiről szeretne érdeklődni, az hívjon fel telefonon. Annyit azért elárulhatok, hogy az utazásunk remekül sikerült. Remekül, de ez elsősorban nem is a szigetnek köszönhető, hanem annak, hogy együtt lenni, nyugalomban, egyetértésben, összehangolódva szuper jó volt. Megerősödött bennem, amit persze már eddig is tudtam, hogy KedvesM igazi úriember és nagyon – nagyon figyelmes. Tehát, hogy a mostanában jellemző szállóigénkkel szóljak, ha még nem lenne a férjem, én bizony hozzámennék.

Visszatérve a szigethez, mi az Air Máltával mentünk, az út kb. 2 óra. El lehet még jutni komppal is, Sziciliából, de akkor ugyebár oda is el kell jutni előtte. Így ez max. akkor éri meg, ha épp Olaszországban nyaralunk. A sziget első látásra elég kopár, és ez a benyomásom a későbbiekben sem változott. Az viszont igazán megejtő, ha épp kerítést kerítenénk helyi lakunk köré, akkor óriásira növő kaktusszal, vagy leander bokrokkal ezt remekül megtehetjük, ahogy az ott lakók valóban teszik is. Tény, hogy az egy hetes nyaralásunk alatt küldetéssé nőtte ki magát, hogy olyan virágokat fényképezzünk, melyek itthon max. ablakba rakható méretűek, ott pedig hatalmas bokrokban, fákban nőnek, mint pl. a muskátli.

Ami a szállást illeti, és ezt korábbi beszámolók is megerősítik, inkább fölé licitáljunk, mint az olcsót keressük. Az utazási irodában azt mondták, hogy jó szállodát választottunk, és mivel az elsőként kigondolt időpontra nem volt hely, ha tudunk érdemes várnunk egy hetet, mert jók a visszajelzések a szállodáról. Szerény véleményem szerint a Hotel Qawra (értsd: Aura) http://www.qawrapalacemalta.com/ nem valami nagy durranás, inkább egyszerű, de arra, hogy aludjunk benne, éppen megfelelő. Inkább az az érzésem volt, mint a debreceni Hungest Hotel's-ben, ami a szocializmusból itt maradt, és a felújítás már igen-igen várat magára.

Összefoglalóan 4 csillagtól kicsit többet várnék, de üsse kavics. Mivel nem volt kedvünk plusz pénzt fizetni a tengerre néző feltétért, a belső udvarra figyelő szobát kaptunk. Az is igaz viszont, hogy innen remekül lehet tanulmányozni az emberek nyaralásra magukkal vitt törülközőkre vonatkozó szokásait.

Nagyon tetszett az utak megoldása. A sima, városon belül futó utak is sokszor leander bokorral vannak elválasztva. Emellett a szembe menők sokszor futnak dombról le, dombról fel. Ezt a benyomásom elég nehéz leírnom, inkább nézze meg mindenki maga, hátha úgy jobban átmegy.

Maga az építkezési stílusuk egyértelműen az arab hagyományokat követi, ami nem túl meglepő, hiszen ők is elég sokáig tanyáztak a szigeten, karöltve még sok más népséggel a múltban. Málta volt már föníciai, római, francia és legutoljára angol megszállás alatt is. A 70-es évek elején függetlenedtek, azóta, önmaguk irányítása alatt állnak. A hivatalos nyelv a máltai, az angol és az olasz. Hosszú időt töltöttek itt a johanniták, azaz az a híres, hírhedt máltai lovagrend, akik a gyógyítás szolgálatát állították életük első helyére. Máltát azért szerették ennyire a külföldiek, már az ókorban is, és a modern időkben egyaránt, mivel kereskedelmi és hadászati szempontból igen jó az elhelyezkedése.

Mi Qawra nevű helységben laktunk, mely nagyjából összeépült Bugibaval. Ez a két helység leginkább a turizmusáról ismert, ami annyiból lehet meglepő, hogy Máltán általában rengeteg emlék, templom, vagy bármi egyéb néznivaló található. Az esti sétáink nem voltak igazándiból túl változatosak, maximum annyival fűszereztük, hogy a rövidebb, vagy a hosszabb tengerparti sétányon mentünk. A hosszú séták viszont jók voltak arra, hogy amúgy sem szűkösködő étvágyunkat így még motiváltabban elégíthettük ki. Itt emelném ki a George’s nevű műintézményt, mely igen kellemes, tengerparti falatozó Bugiba főutcáján. Az ételekre hármas tagoltság jellemző leginkább. Vannak a Máltai specialitások, nem túl nagy számban. Én ebből a nyulas spagettit kóstoltam, amely inkább nyúlszószos, mint nyúlhúsos, de némi sóval és parmezánnal földobható. Általában a nyúl mindenhol megtalálható, de azt nem ettem, mert a húst annyira töményen nem kívántam. Jellemző még a tekercselt, paradicsomos, zöldséges mártásban tálalt marhahús. És természetesen a friss halak, roston, filében, vagy egészben, de erről leginkább KedvesM tudna beszámolni, mivel én ilyesmikkel nem élek. Van aztán még az angol szájnak tetsző ételcsomag, ami 15 féle hamburgerből áll, erőssége, hogy igazi vastaghúsból sütik, nem holmi hazai fagyasztott vacakokhoz hasonlóan. A hamburger mellett ehetünk még, még óriási hot-dogok, piték, pieok, és BBQ csirkék, valamint az uncsi, mindennapugyanaztadunk kontinentális reggeliben a paradicsomos gyöngybab. Végül pedig az olasz konyha domináns, mindenféle pastával és pizzával. Nekem egy idő után a nem túl változatos a választék érzésem kerekedett, de a pasta iránti imádatom szerencsére legyőzte az unalmamat. Emellett rátaláltunk a legfinomabb Bugibai fagyizóra is, ahol a második este után már ismerősként köszöntek vissza.

Pozitívuma a helynek, hogy a buszállomásukról rengeteg sárga busz indult, így mi minden kirándulásunkat ezzel tudtuk megoldani, és még véletlenül sem fizettünk be egy szervezett utazásra sem. Na most a buszokra külön ki kell térnem, mert az aztán egy igazi különleges helyi specialitás. Ott kezdődik az egész, hogy baloldali a közlekedés, ami a mi szemünknek már eleve totál káosz, ez folytatódik azzal, hogy a buszok nagy része van már kb 50 éves is, végül pedig a sofőrök leginkább úgy vezetnek, mint az őrültek. Ezek után biztos nem véletlen, hogy minden buszon szentképek és mini oltárok vannak kialakítva. Érdekesség továbbá, hogy csak egy ajtó van a buszokon, ahol fel lehet szállni, itt kell a jegyet fizetni, és ez az ajtó az egész út alatt nyitva is marad, így ott álldogálni a közelében, nem túl kifizetődő az egészségre.

{folyt köv.}