Arra ébredtem ma reggel, hogy már mióta nem írtam semmi okosat,és szépet, frappánsat kreatívat. Ez persze "költői" túlzás, hiszen még véletlenül sem erre ébredtem, hanem a bébi őrre, miszerint a főnök úr hiába evett éppen két órája, megunta az egyedül létet a kiságyában. A biológiai órája, melyet úgy hét körülre lőtt be már amúgy is kakukkol, tehát itt az ideje, hogy anya és apa egyik vagy mindkettő most már aztán tényleg felkeljen, és csak vele foglalkozzon. Hát hiába, igaza van. Úgyhogy főnök úr átröppent a nagy családi ágyba, és apa hatékony közreműködésének köszönhetően még másfél órácskát pihegett az óvó mellkason, hogy anya behozhassa az éjszaka ébren átetetett órácskát. Tehát erre ébredtem. De a felkelés utáni etetés közben már tényleg az jutott eszembe, hogy semmi, érdekes, izgalmas, parádés bejegyzést nem alkottam mostanság... sőt éjszaka azt is észrevettem, hiába próbálom pörgetni az agy tekervényeimet, sehol egy jó kis gondolat, olyasmi, amiről a múltkor írtam ...
Mindezekből következően úgy döntöttem írok arról, hogy nem írok. Ami így nem is teljesen igaz. Mert írok én, csak nem ide, holmi bejegyzéseket, hanem rengeteg levelet. Amióta babát vártam, lett néhány kedves ismerősöm, régebbi is, és újabbak is, akikkel elkezdtünk egyre sűrűbben levelet váltani. Ezekben megtárgyalva a gyermeknevelés minden csínját - bínját.
Ezt a bejegyzést 3-4 hete kezdtem el írni. Akkor félbe maradt, úgy éreztem, tényleg a semmiről írok. Újra elolvasva viszont, úgy döntöttem, ez lesz az én töredékesen fenn maradt művem. Mintha csak az ókorból kerül volna elő … Imádom a nagy szavakat….
2010. április 18., vasárnap
2010. április 4., vasárnap
Metagondolatok
... avagy gondolkodás a gondolatokról. Mint a "mondolat", de az más cég :)
Mióta tervezem a bejegyzés megírását? Nem részletezem, elég az hozzá, hogy a bébi jövő héten lesz két hónapos...
Múltkorában azt olvastam, Fűszeres Eszter tolmácsolásában, hogy egy gyerek, az anyukája agyi kapacitásának kb 6 %-át foglalja le. Lehet, csak mert első gyerekes anyuka vagyok, de bizton állíthatom, az én kapacitásomnak, jelentősen nagyobb hányadát nullázza le. Pontosabban, sokkal több, mit 6% plussz fókuszál a kis tündérre, mondjuk úgy 76%. De erről majd később részletesebben. Mégis, mikor jutnak eszembe az ötletek és gondolatok? Többnyire éjszaka, az etetések alkalmával. Nem meglepő, ahhoz olyankor fáradt vagyok, hogy olvassak, de félálomban merengve a tüneményesen cuppogó csillagvirág fölött, annyi még belefér, hogy szabadjára eresszem a fantáziám.
Az egyik első ekkor megfogalmazódó kérdés bennem, mely azóta sem hagy nyugodni, de Freudig még nem jutottam el, a fiúk és az anyamell kapcsolata, illetve mindezek összességének hatása a későbbi erotikus életükre. Induljunk ki tehát onnan, hogy a kis lurkónak az anyamell élete kezdetén az életének a forrása. Ételem az életem alapon, úgy gondolom ez igen meghatározó élmény. Természetesen a tápos babák is túlélik, de az egy másik vonal. Mindenképp érdekes lenne összehasonlítani, akár egy longitudinális vizsgálat keretében, hogy van e valami markáns különbség a két csoport között. Kimutatható e kapcsolat a tápos és az anyatejes babák felnőttkori szerelmi élete között. Elsőként talán a magabiztosság vonását vizsgálnám meg, ha e fajta kutatásra adnám a fejem. Azt gondlom ugyanis, hogy az anyatejjel táplált fiuk magabiztosabbak. Mindezt a következőkre alapozom. Adott ugyebár a szoptatás, mint alap. A gyermeknek a drága mama felkínálja a mellét, vagyis a táplálékot. Ekkor a mell még nem kap erotikus jelleget. Ahogy a fiúcska cseperedik, úgy derül majd ki számára, hogy a mell a felnőttek életében nem táplálék, hanem szépség, nőiesség és öröm forrása. Erre talán az első felismerés, esetleg tudattalan szinten, amikor először kerül szembe a fiú az apjával az anya iránt folytatott küzdelemben. Persze ismerjük Freud véleményét a helyzetről, anyát szeretni bűntudatos vállalkozás, ergo a libidót átirányítják egy időre, más területekre, hogy az aztán serdülőkorban újult erővel térhessen vissza. Mi van a tudatalattiban eközben? Hát az abban való bizonyosság, hogy ő a kezdet kezdetén már rendelkezett a cicivel. Sőt kínálgatták vele, sőt az imádott nő boldog volt, ha odaadhatta. Vagyis, ha egyszer megvolt, akkor mindez ismét jár neki. Csak most már nem a mamáé kell, ezt egy életre megtanulta, miközben attól félt, hogy apa esetleg kasztrálja. De arról nincs szó, hogy más lányok cicije ne lehetne az övé. Sőt, ha anno az övé lehetett, akkor külön meg is érdemli. Innen pedig magabiztosan vezet az út a hölgyek öntudatos meghódítása felé.
Nézzük a további kérdéseket. Mi történik a lányokkal? Azt hiszem náluk azért nincs ilyen óriási hatása az anyamellnek, mert ők is rendelkeznek jó esetben két saját mellel, ami ha a mindenség (helyettesíthető, a szerint, ki miben hisz) és ők is úgy akarják, szintén táplálékforrássá válhat egyszer. És íme, mégy egy ok, amiért a férfiak szakadatlanul keresik, kutatják a női mellet. Mert nekik nincs. Egykoron adott volt, sőt, kérni sem kellett felkínálták, a cél tehát újra megszerezni. Hiszen, ha logikusan gondolkozunk, ez nekik jár.
Mellesleg, miután betekintettem ebbe a témába, még egy testrészt veszek szemügyre. Kicsit feljebb található, de legalább olyan fontos irányító szereppel rendelkezik, mint a cici. Ez az agy. Már a bejegyzésem elején utaltam arra a felvetésre, miszerint egy gyermek születése és a vele járó gondozás, az agyi kapacitás 6%-át foglalja le. Én részemről szeretném megvétózni ez az állítást. Egyik kedves - igen-igen komoly - pszichológus ismerősöm szerint, : " boldog lennék, ha csak 6 %-ot..." Én is inkább vele értek egyet. Elsőként persze, tény, lehet, hogy eleve csökkent volt a kapacitás, és abból a 6 %-os csökkenés komolyabb zűrzavart okoz, mint amúgy, na de akkor is. Mert tény, eddig is figyelmetlen voltam, esetleg kissé szétszórt, de jelen helyzetemben, tényleg komoly változásokon ment keresztül a koncentrációs képességem. Azt hiszem, nem is annyira a már sokat emlegetett figyelem hányadosom csökkent, hanem a fókuszálási tulajdonságaim változtak. Vagyis az eddigi struktúra megváltozott, és a babára való koncntráció a képességeim minimum 70%-át ez irányba mozgósította. Itt jegyezné meg Skinnetik barátnőm, hogy azt átkeretezés csodát tehet az élet pozitív szemléletének irányába. Ezek után nem csoda, ha az orvosnál visszakérdezek, hogy amit elmondott, pl. a csípőszűrésen a kontroll időpontjáról, az le is van e írva, mert különben: "a szó elszáll, az írás megmarad"... És az sem véletlen, hogy a takarításra sem tudok fókuszálni, hiszen minden igyekezetemet az köti le jelenleg, hogy elsősorban a babácska ki legyen elégítve, minden téren, és utána ne ússzon el a teljes napom. És az sem véletlen, amikor KedvesM kérdez valamit, aminek nincs köze a gyermek életéhez, akkor - főleg este 8 után - megpróbálok válaszolni, de hamar rájövök, ez nem megy most nekem, vagyis drágám kérlek, dönts most helyettem is. Már csak azt nem értem, hogyan képesek egyesek és kettesek gyermek szülés után tanulmányaik folytatására... Szakmájuk gyakorlására... Én csak abban reménykedem, hogy olyannyira kilogisztikázom a helyzetet, hogy lesz majd egyszer időm cikkeket írni - azokat, amiket már a bébi előtt sem tudtam valahogy beilleszteni az életembe....
Mióta tervezem a bejegyzés megírását? Nem részletezem, elég az hozzá, hogy a bébi jövő héten lesz két hónapos...
Múltkorában azt olvastam, Fűszeres Eszter tolmácsolásában, hogy egy gyerek, az anyukája agyi kapacitásának kb 6 %-át foglalja le. Lehet, csak mert első gyerekes anyuka vagyok, de bizton állíthatom, az én kapacitásomnak, jelentősen nagyobb hányadát nullázza le. Pontosabban, sokkal több, mit 6% plussz fókuszál a kis tündérre, mondjuk úgy 76%. De erről majd később részletesebben. Mégis, mikor jutnak eszembe az ötletek és gondolatok? Többnyire éjszaka, az etetések alkalmával. Nem meglepő, ahhoz olyankor fáradt vagyok, hogy olvassak, de félálomban merengve a tüneményesen cuppogó csillagvirág fölött, annyi még belefér, hogy szabadjára eresszem a fantáziám.
Az egyik első ekkor megfogalmazódó kérdés bennem, mely azóta sem hagy nyugodni, de Freudig még nem jutottam el, a fiúk és az anyamell kapcsolata, illetve mindezek összességének hatása a későbbi erotikus életükre. Induljunk ki tehát onnan, hogy a kis lurkónak az anyamell élete kezdetén az életének a forrása. Ételem az életem alapon, úgy gondolom ez igen meghatározó élmény. Természetesen a tápos babák is túlélik, de az egy másik vonal. Mindenképp érdekes lenne összehasonlítani, akár egy longitudinális vizsgálat keretében, hogy van e valami markáns különbség a két csoport között. Kimutatható e kapcsolat a tápos és az anyatejes babák felnőttkori szerelmi élete között. Elsőként talán a magabiztosság vonását vizsgálnám meg, ha e fajta kutatásra adnám a fejem. Azt gondlom ugyanis, hogy az anyatejjel táplált fiuk magabiztosabbak. Mindezt a következőkre alapozom. Adott ugyebár a szoptatás, mint alap. A gyermeknek a drága mama felkínálja a mellét, vagyis a táplálékot. Ekkor a mell még nem kap erotikus jelleget. Ahogy a fiúcska cseperedik, úgy derül majd ki számára, hogy a mell a felnőttek életében nem táplálék, hanem szépség, nőiesség és öröm forrása. Erre talán az első felismerés, esetleg tudattalan szinten, amikor először kerül szembe a fiú az apjával az anya iránt folytatott küzdelemben. Persze ismerjük Freud véleményét a helyzetről, anyát szeretni bűntudatos vállalkozás, ergo a libidót átirányítják egy időre, más területekre, hogy az aztán serdülőkorban újult erővel térhessen vissza. Mi van a tudatalattiban eközben? Hát az abban való bizonyosság, hogy ő a kezdet kezdetén már rendelkezett a cicivel. Sőt kínálgatták vele, sőt az imádott nő boldog volt, ha odaadhatta. Vagyis, ha egyszer megvolt, akkor mindez ismét jár neki. Csak most már nem a mamáé kell, ezt egy életre megtanulta, miközben attól félt, hogy apa esetleg kasztrálja. De arról nincs szó, hogy más lányok cicije ne lehetne az övé. Sőt, ha anno az övé lehetett, akkor külön meg is érdemli. Innen pedig magabiztosan vezet az út a hölgyek öntudatos meghódítása felé.
Nézzük a további kérdéseket. Mi történik a lányokkal? Azt hiszem náluk azért nincs ilyen óriási hatása az anyamellnek, mert ők is rendelkeznek jó esetben két saját mellel, ami ha a mindenség (helyettesíthető, a szerint, ki miben hisz) és ők is úgy akarják, szintén táplálékforrássá válhat egyszer. És íme, mégy egy ok, amiért a férfiak szakadatlanul keresik, kutatják a női mellet. Mert nekik nincs. Egykoron adott volt, sőt, kérni sem kellett felkínálták, a cél tehát újra megszerezni. Hiszen, ha logikusan gondolkozunk, ez nekik jár.
Mellesleg, miután betekintettem ebbe a témába, még egy testrészt veszek szemügyre. Kicsit feljebb található, de legalább olyan fontos irányító szereppel rendelkezik, mint a cici. Ez az agy. Már a bejegyzésem elején utaltam arra a felvetésre, miszerint egy gyermek születése és a vele járó gondozás, az agyi kapacitás 6%-át foglalja le. Én részemről szeretném megvétózni ez az állítást. Egyik kedves - igen-igen komoly - pszichológus ismerősöm szerint, : " boldog lennék, ha csak 6 %-ot..." Én is inkább vele értek egyet. Elsőként persze, tény, lehet, hogy eleve csökkent volt a kapacitás, és abból a 6 %-os csökkenés komolyabb zűrzavart okoz, mint amúgy, na de akkor is. Mert tény, eddig is figyelmetlen voltam, esetleg kissé szétszórt, de jelen helyzetemben, tényleg komoly változásokon ment keresztül a koncentrációs képességem. Azt hiszem, nem is annyira a már sokat emlegetett figyelem hányadosom csökkent, hanem a fókuszálási tulajdonságaim változtak. Vagyis az eddigi struktúra megváltozott, és a babára való koncntráció a képességeim minimum 70%-át ez irányba mozgósította. Itt jegyezné meg Skinnetik barátnőm, hogy azt átkeretezés csodát tehet az élet pozitív szemléletének irányába. Ezek után nem csoda, ha az orvosnál visszakérdezek, hogy amit elmondott, pl. a csípőszűrésen a kontroll időpontjáról, az le is van e írva, mert különben: "a szó elszáll, az írás megmarad"... És az sem véletlen, hogy a takarításra sem tudok fókuszálni, hiszen minden igyekezetemet az köti le jelenleg, hogy elsősorban a babácska ki legyen elégítve, minden téren, és utána ne ússzon el a teljes napom. És az sem véletlen, amikor KedvesM kérdez valamit, aminek nincs köze a gyermek életéhez, akkor - főleg este 8 után - megpróbálok válaszolni, de hamar rájövök, ez nem megy most nekem, vagyis drágám kérlek, dönts most helyettem is. Már csak azt nem értem, hogyan képesek egyesek és kettesek gyermek szülés után tanulmányaik folytatására... Szakmájuk gyakorlására... Én csak abban reménykedem, hogy olyannyira kilogisztikázom a helyzetet, hogy lesz majd egyszer időm cikkeket írni - azokat, amiket már a bébi előtt sem tudtam valahogy beilleszteni az életembe....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)