2015. augusztus 11., kedd

Nosztalgikus Veresegyház

A nosztalgiázás már a kocsiban megkezdődött, miközben robogtunk Veresegyház felé. Benedekkel a válogatás cd-jét hallgattuk, amin a sok tűztombolós (az ő nyelvén, értsd: zúzós, veretős) dal mellett helyet kapott a Bonanza Banzai: Elmondatott című ópusza is (https://www.youtube.com/watch?v=pM9D9K2OMWE). Ennek kapcsán kezdtem el mesélni neki, hogy ezt én valamikor 14 évesen, az általános iskola végén hallgattam, a táborban. Akkor ez nagyon menő, haladó szellemű, és azóta is alapműnek számító szerzemény volt. Ezt hallgattuk a bungalók lépcsőjén ülve, és ezekre lassúztunk az esti diszkóban is... Még akkor, valamikor régen, gyerekkorom végén, a felnőttkor kapujában. 
A hangulatunkat ilyetén megalapozva értünk ki Veresegyházra, ahol egyből a strand felé vettük az irányt. Már napok óta meséltem a gyereknek, hogy én itt töltöttem gyerekkori nyaraim túlnyomó többségét, és mennyire örülök, hogy most együtt megyünk és neki is megmutathatom. Meséltem róla, hogy Pesti Mamával, Papával, és Mama anyukájával mindig kijártunk a strandra. Eszembe jutott, hogy ültem a strandot a horgász résztől elválasztó "csíkon" merengve az élet nagy dolgain, a jövőmön, a szerelmeken....

Miután leparkoltunk Benedek kijelentette, hogy ő márpedig ide nem akar menni, és inkább rögtön forduljunk is vissza, mert ő abba a vízbe be nem megy, hat ökrös szekérrel vontatva sem. Ami a nem tetszését kivívta, az a nyílt víz volt. Megszokta az uszoda átlátszó vízét, a viszonylag melegebb hőfokot. Hozzáteszem, a tegnapi paskálozás végül fele olyan jól sem sikerült, mint a mai strandolás. Ott ugyanis a nagy medence pont olyan mély, h csak akkor kap levegőt, ha folyamatosan ugrál, valljuk be ez igen fárasztó egy az úszást most tanuló gyerek számára. Továbbá olyan hideg volta víz, hogy egy adag jégkrémet is simán lehűtött volna. A gyerek medence hőfokilag rendben volt, viszont víz mélységét tekintve egy kacsaúsztatóval vetekedett, így abban sem tudott úszkálni, ami most a legkedvesebb tevékenysége. 

Visszatérve tehát a veresi strandhoz, megegyeztünk,hogy először ebéd, utána fürdés. Lángos sajnos nem volt, de ezen kívül kb minden más. Ő hekkezett, és megette a rántott sajtomat, én amit meghagyott. (A Tavirózsa étterem strandra kinyúló részében ültünk, én ár -érték arányban kicsit sokalltam amit fizettünk, következőre inkább valamelyik hátsó retro strandbüfét fogjuk választani). 
Az ebédet laza egy óra alatt abszolváltuk, majd ezt követően kijelentettem, hogy én márpedig fürödni fogok. A gyermek úgy döntött, hogy akkor nagy duzzogva ő is velem tart. Innentől kezdve csak jól éreztük magunkat. A víz egyenletesen, lassan mélyül, imádta. Tudott úszkálni, mint egy gyakorlottabb ebihal, és közben még a lába is leért. Lubickolt, a vízpart mentén oda-vissza úszott. A víz kb 26 fokos lehetett, így kb negyed-fél óra után elkezdett fázni. Ilyenkor kimentünk, ő négy kézláb melegítette magát a homokban. Pörgött, forgott benne, be kellett ásni, homokozott. A víz parton csöpögtetős sár várat építettünk, óriási fák lombja alatt. Egyszóval remekül éreztük magunkat. Úgy volt 4 körül találkozunk anyukámmal, ehhez képest 5 után csatlakoztunk hozzá, miután Benedeket úgy a negyedik-ötödik próbálkozásra sikerült csak kikanalaznom a "vízbe megyek, hogy lemossam magamról a homokot, jaj de fázom meghempergek a homokban" ördögi körből.
A legjobb pillanat az volt, amikor két percig hevertem a törülközőn, mellettem ült a gyerek, szőlőt majszolva. Közben néztem a kék eget, ahogy a faleveleken keresztül megcsillant a nagy kékség, mint régen 15-25 évvel ezelőtt is, pont ugyanígy, ugyanilyen csillogósan.